Rólunk

  • Bemutatkozik a Sári Rétesház
  • Élő szlovák hagyományok

Kínálatunk

  • Rétesek
  • Egyéb hagyományos ételek

Egyéb

  • Galéria
  • Elérhetőségek
  • Film
Címlap

Élő szlovák hagyományok

A böllér jól dolgozikŐrizzük hagyományainkat…

2008. február 23-án hagyományőrző disznótor felelevenítésére került sor a Sári Tájháznál.

Bár Sáriban a disznóvágás napjainkban is élő esemény, ez alkalommal valóban a hagyományok jegyében valósult meg a program, köszönhetően a hagyományhű környezetnek, a feldolgozás módjának és az idősebb résztvevők tapasztalatainak.
Rendhagyó módon reggel a férfiak pálinkával koccintottak, majd 8 órakor történt a malac leszúrása és szalmával pörzsölése, ami főként a gyermekeknek jelentett hatalmas élményt.

Ezek után a fiataloknak is lehetőségük volt a feldolgozásban aktívan tevékenykedni, kipróbálhatták pl. a kolbász– és hurkatöltést.

Fő az abaléAz udvaron bográcsban káposzta és húsleves, míg a Tájház kemencéjében a sültek készültek.

A délutáni uzsonna elfogyasztása után a nap zárásaként a "Rozmaring" Kórus tagjaival énekelhettek a résztvevők, citeraszó kíséretében.

Köszönjük a bölléreknek, hogy segítségükkel megismerhettük a hagyományos disznóvágási módszereket. Köszönet jár továbbá a "Rozmaring" Hagyományőrző Népdalkör tagjainak fáradságos munkájukért ill. mindenkinek, aki fizikai, anyagi és egyéb módon segítette a rendezvény megvalósulását!

KiszibabaKyselica

Húsvét előtti második vasárnap a "Fekete vasárnap", amely napon Sáriban nagy hagyománya volt, illetve jelenleg is van a "kiszehajtásnak". A lányok és a fiatalasszonyok úgynevezett kiszi-babát készítenek.

A kiszi egy fabábu, melynek teste szalmával van kitömve. A bábut menyasszonyi ruhába öltöztetik, végigviszik a falun, víg éneklés kíséretében. A leányok fekete ruhába vannak öltözve, csak a babán van fehér ruha. A falu határában bedobják a folyóba (kanálisba) a következő ének kíséretében: "kiselica kisela…"

A kiszi babát a folyóba dobjákA szokás lényege: a résztvevők kiviszik a telet, a bajt, a betegséget a településről, s behozzák  a tavaszt, a megújhodást, a reményt, az egészséget. Kb. 50-60 éve a folyóparton a gyerekek is részt vesznek ebben a hagyományban. Ők a kendert tapossák meg s közben a következő dalt éneklik: „máce devca konope”, amely dal kicsit a kendergyűjtésnek állít emléket. Elődeink igen nehéz körülmények között éltek, mezőgazdasággal foglalkoztak, s ha a termést be akarták hozni, akkor a téli időszakban a kenderből meg kellett fonni a használati tárgyakat (zsákot, asztalterítők, lepedők, stb.). Bizony a gyermekek is részt vettek télen a kenderfonásban. Így ennek a munkának befejezését is jelentette a kiszehajtás, illetve a kender taposása.

A rendezvény fénypontja volt a Tájház udvarán felálított "ördög kereke", vagy ahogy mi mondjuk: "certové koleso", ami egy magasba állított kerék, s amelynek a tetejére rudak voltak felerősítve, a kicsi gyerekeket ezen a keréken hintáztatták, szórakoztatták.

Zenés ébresztő DabasonMájus 1. – Zenés ébresztő

Május 1-én, a hajnali órákban a hagyomány szerint zeneszó ébreszti Sári lakosságát. A lovas kocsin utazó zenekar a Sári városrész teljes egészét indulóval zengi körbe, a főútvonal mellett a kisebb, mellékutcákat is érintve. Az ébresztés során a „korán kelők” pálinkával, borral kínálják a zenekar tagjait.

Szüreti felvonulás - kislány népi ruhábanSzüreti felvonulás

A déli órákban gyülekeznek a felvonulók a Sári Faluház előtti téren, ahol a házigazdák pogácsával, üdítővel kínálják őket. A felvonuló sereg mintegy 35 lovas kocsival és lovas huszárokkal indul el a térről, népviseletbe öltözött gyermekek és felnőttek a kocsikon utazva, énekelve, lakodalmas zenei kísérettel járják végig Sári utcáit. Az utcákban helyi lakosok és vendéglátósok vendégelik meg a felvonulókat, akik énekkel, tánccal, mulatsággal köszöntik a lakosságot. A felvonulás a Sári Tájháznál ér véget és utcabál zárja a napot.

Imádkozó asszonyok"Szent Család"

Karácsony előtt, a várakozás időszakában több családból álló kis közösségek szent énekekkel, imákkal várják a Karácsonyt, Kis Jézus születését. Minden alkalommal más otthonába térnek be, minden alkalommal más ad szállást a „Szent Családnak”. Az elmúlt két esztendőben, a Sári Tájházban is meghitt, szeretetteljes hangulatban teltek ezek az esték, Karácsonyra hangolódva.

A dabasi szokásokról, hagyományokról további képek tekinthetők meg a Rétesház Galériában.

  • Nyomatatóbarát változatNyomatatóbarát változat
2008. Sári-rétesház